Szervezet közlemény

   George Taylor Kampánytitkársága közleménye

Folytatódik az oaklandi kampány, Saratosában

Kiadta: George P. Taylor
Kiadva: 1946/4

A harmadik legnagyobb városba látogatott el George Taylor, ahol egyértelművé tette, hogy Oaklandben nyerni fog. Az első rendezvényét a kampányiroda előtt tartotta, ahol közel kétszázan várták a politikust. „Nézzék, Francis Blank kiváló ember, nagyon kedvelem, de ő még nem áll készen az elnökségre. Nem elég kiforrott, majd ha eltölt pár évet a törvényhozás és a politika bugyraiban, akkor kiváló kandidátus lesz.” Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy győzelmével a párt közelebb jut ahhoz, hogy nyerjenek novemberben minden szinten.

Délután konzervatív családokkal találkozott a politikus, akik több fontos kérdésben is kikérdezték a jelöltet. Az egyik ilyen az oktatás volt, a másik az adópolitika. „Az oktatás terén úgy hiszem, hogy a jelenlegi, Washingtontól megörökölt, úgynevezett kevert oktatási rendszer teljes mértékben megfelelő, és fontosnak tartom, hogy a szabad iskolaválasztás joga ne csorbuljon. (…) Ami az adórendszeren belüli családtámogatást jelenti, azaz, hogy különböző adókedvezményeket adjunk, természetesen fel lehet venni, de ennek kidolgozására időre van szükség.”

Este a város főterén tartotta meg nagygyűlését. „Francis Wright azt mondja, hogy nekem nincs átfogó programom a munkanélküliség csökkentésére. Ez sületlenség, sőt azt mondanám, hogy tisztességtelen. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy a munkaadóknak felkínált adóreformmal, a vállalkozóbarát környezettel jelentősen csökkenteni tudjuk a munkanélküliséget.” Véleménye szerint a bürokrácia létszámát is alacsonyan kell tartani, és az is fontos, hogy a járulékok kivetésével se sérüljenek a vállalatok. „Szükség van az egészségbiztosításra, de nem úgy, hogy azt a munkaadók finanszírozzák csak.”

Panaceában is eltöltött egy napot George Taylor. Először a helyi presbiteriánus közösséget látogatta meg, amelynek a vezetése megengedte, hogy beszédet mondhasson a szószékről. „Nagy megtiszteltetés ez, hogy a reggeli istentiszteleten beszélhessek, és megoszthassam Önökkel a gondolataimat.” Mellőzve az aktuálpolitikai kérdéseket, azokról a keresztény értékekről és azokról a fontos morális tulajdonságokról beszélt, amelyet egy politikusnak képviselnie kell. „Szerénység, tisztesség, alázat. Ezek azok a kvalitások, amelyek nélkül nem lehet valaki jó politikus.”

Délután a kampánycsapatának tartott az elnökjelölt tréninget, ahol kemény harcra szólította fel őket. „Önöket most arra kérem, hogy harcoljanak meg minden szavazatért, keményen emeljék fel a szavukat az olyan kampánnyal szemben, amely megpróbálja félremagyarázni a programomba foglaltakat. Ne hagyjuk, hogy a választópolgárokat elbizonytalanítsák!” Emellett megköszönte az eddig végzett munkájukat is. „Nagyon jól dolgoztak, örülök, hogy egy ilyen jól összeszokott T-Team jött össze ebben a nagyszerű városban.”

Este egy újabb nagygyűlés következett. „Nagyon boldog vagyok, hogy ebben csodálatos városban beszélhetek Önök előtt a programomról.” Kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a megyék önálló igazságügyi szervezetekkel rendelkezzenek, és bizonyos autonómiával az igazságszolgáltatás kapcsán. „Azt ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy azzal nem értek egyet, hogy minden megyében külön igazságszolgáltatási rendszer legyen, mert az teljesen összezavarja az országot. Az alapok legyenek ugyanazok.” Hozzátette, hogy a halálbüntetés országos megtartását továbbra is támogatja.

A következő napon Atlantában kampányolt a politikus. A városban helyi bankfiókvezetőkkel találkozott, akikkel gazdasági kérdésekről és bizonyos monetáris politikáról beszélt. A zártkörű esemény után sajtótájékoztatón George Taylor elmondta, hogy nagyon „gyümölcsöző volt ez a pár órás beszélgetés.” A legfontosabbnak azt érezte elmondani, hogy támogatja a bankok azon kérését, hogy a monetáris politikát egy önálló ciron jegybank kezelje. „Nem hiszem, hogy kivitelezhető lenne úgy egy függetlenség, hogy gazdaságilag függünk valakitől.”

Délután a T-Team csapatával találkozott az egyik helyi kávézóban, ahol minden dolgozót meghívott pizzára és kávéra. Az sajtónyilvános eseményen George Taylor hosszasan dicsérte az oaklandi T-Team csapatát. „úgy gondolom, hogy róluk mindenki példát vehet, hisz hatalmas ellenszélben, egy itt élő jelöltet kell legyőznünk szuperszombaton.” Hozzátette, kedveli Frank Blankot, de nem tartja alkalmasnak a jelöltségre. „Ő egy tiszteletreméltó konzervatív diplomata, egy nagyszerű fickó, de ez nem az ő éve. Nem lehetsz úgy elnök, hogy nincs letisztult programod, hogy nem mutatod meg a választóknak, mit akarsz csinálni.”

Este utolsó nagygyűlését tartotta Oaklandben a T-Team jelöltje. „Nagyon mozgalmas napokon vagyunk túl, amelyet eltölthettem ebben a megyében. De megérte, úgy érzem, hogy győzni fogunk!” A politikus elmondta, hogy ahhoz, hogy elnyerhesse a jelöltséget, Oaklandben nyerni kell. „Mindent meg kell tenniük szombat este fél nyolcig, minden településen, minden szavazókörben dolgozniuk kell a sikerért. Oakland nélkül nagyon nehéz lesz megszerezni a jelöltséget.” Mindezek után megköszönte az oaklandi vendégszeretetet, és megköszönte a támogatást, amit itt kapott.

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató